Boros Györgyi
Coach
Boros Györgyi vagyok, coach és sport coach.
Hiszek abban, hogy soha nincs késő újrakezdeni, új irányt választani vagy közelebb kerülni ahhoz az élethez, amelyet valóban élni szeretnénk.
Közgazdász végzettségem és több mint húsz év vállalkozói tapasztalatom megtanított a rendszerszemléletre, a felelősségvállalásra és arra, hogy a valódi eredményekhez tudatosságra, kitartásra és folyamatos fejlődésre van szükség.
Néhány éve úgy döntöttem, hogy követem azt az utat, amely régóta hívott: az önismeret, a fejlődés és az emberek támogatásának útját.
Coachként abban kísérem a hozzám fordulókat, hogy jobban megértsék önmagukat, rálássanak saját működésükre, felismerjék a visszatérő mintáikat, és felfedezzék azokat a belső erőforrásokat, amelyekre támaszkodhatnak a változás során.

Az én utam sem egyenes vonalban vezetett ide. Több mint húsz évig üzemeltettem egy kávézót, ahol nap mint nap emberekkel találkoztam. Sok történetet hallgattam végig, sokféle élethelyzetet ismertem meg, és egyre inkább azt éreztem, hogy számomra a legnagyobb érték az emberi kapcsolódásban rejlik.
Nem azért lettem coach, mert mindig pontosan tudtam, merre tartok. Éppen ellenkezőleg. Megtapasztaltam, milyen érzés bizonytalannak lenni, újrakezdeni, kilépni a megszokottból, és bízni abban, hogy a következő lépés majd megmutatja az utat.
Hiszem, hogy a megoldások nagy része már bennünk van. Néha azonban szükségünk van egy olyan biztonságos és elfogadó térre, ahol megállhatunk, őszintén ránézhetünk az életünkre, és megtalálhatjuk a saját válaszainkat.
A sport mindig meghatározó része volt az életemnek. Gyermekkorom óta rendszeresen sportolok, testnevelőként és teniszedzőként végeztem, így több sportágat is volt lehetőségem megismerni. A tenisz azonban különösen közel áll a szívemhez. A mai napig aktívan versenyzem, jelenleg is az országos csapatbajnokság másodosztályában indulok. Sport coachként azért is érzem fontosnak a sportolók támogatását, mert testközelből tapasztaltam meg, milyen jelentős szerepe van a mentális felkészültségnek a teljesítményben és a sportolói jóllétben. Fiam hosszú éveken keresztül versenyszerűen vízilabdázott, és szülőként végigkísérhettem azokat a kihívásokat, örömöket, kudarcokat és sikereket, amelyekkel egy sportoló és családja találkozik. Megerősödött bennem, hogy a fizikai felkészülés mellett a mentális támogatás is kulcsfontosságú.
Nem kész recepteket kínálok, és nem mondom meg, hogyan kell élni, nem adok általános érvényű tanácsokat. Minden ember egyedi, ezért a saját útját is csak ő maga találhatja meg. Számomra a siker nem a tökéletességet jelenti, hanem azt, hogy egyre jobban értjük önmagunkat, képesek vagyunk változtatni a már minket nem szolgáló mintáinkon, tudatosabban kapcsolódunk önmagunkhoz és másokhoz, és olyan életet alakítunk ki, amelyben valóban jól érezzük magunkat.
Tanulmányaimat a Tolerance-Training és Coach Akadémián, Dr. Piczkó Katalin képzésén kezdtem, ahol EMCC (European Mentoring & Coaching Council) által akkreditált coachképzésben vettem részt, és Practitioner szintű tanúsítványt szereztem, majd ezt követően Kenyeres András szakmai mentorálása mellett sportmentál coach képzést végeztem. Jelenleg a Transzformatív Deep Coaching módszertanát tanulom Dr. Piczkó Katalin és Generál Péter vezetésével.
Meggyőződésem, hogy mindannyiunkban ott van a saját iránytűnk, és képesek vagyunk megtenni az első lépést. Néha csupán egy kis támogatásra van szükség ahhoz, hogy újra kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal.










